Egy szép levél, amiből kiderül, hogy miért nem kölcsönzünk fátylat

 
Lomtalanítás volt a kerületben és jó pár dolgot kidobtunk, régi  kirakati dekorációkat, régi esküvői katalógusokat, hogy ne foglalja fölöslegesen a helyet, amikor egy cipős dobozt találtunk a sok virágdekoráció között. A cipős dobozban rengeteg esküvői fotót és jó pár köszönő levelet találtunk, amit szalonunk dolgozói kaptak figyelmes munkájukért.

Természetesen fel sem merült bennünk, hogy kidobjuk őket. Sokkal inkább elragadott a minket a hév, hogy újra nézzük volt menyasszonyaink fényképeit, kiről hallottunk még, született-e náluk már kisbaba, vajon mi is lehet velük? Mint egy időutazás olyan volt számunkra a rég nem látott kedves képek viszontlátása, újra éltük izgalmukat, ruhaválasztásukat. Ekkor került kezünkbe egy szívhez szóló levél, ha lehet a legszebb, amit kaptunk tizenöt éves fennállásunk alatt.
Én ezt a levelet , ahogy írták úgy tovább szeretném adni mindenkinek, aki még esküvő
előtt áll. (Meggyőződésem, e levél szerzője is így szeretné, hogy legyen!)
 
„Tisztelt Tulajdonosok!
  Kedves Liza!
 
Az elmúlt év utolsó napján foglaltam le egy menyasszonyi ruhát április 17-re.
Az esküvői készülődés a család apraját-nagyját megmozgatja. Így került elő egy ódon szekrény aljából egy selyem szalaggal átkötött bársony dobozka, benne  nagymamám esküvői fátylával, amelyet 1933 óta őriz. Abban az időben a világ egészen más volt. A nagypapám még lóháton sietett nagymamám elé és szekéren vitték a portékákat a közeli piacra. Minthogy a fényképezkedés  drága és úri mulatságnak számított a szülők szorgalmasan kuporgattak, hogy egy emléket mindenképpen meg tudjon a fiatal asszony őrizni az esküvő hangulatából.
Így került sor arra, hogy a menyasszonyi fátylat megvették. A szalon pedig a következő versikével ajándékozta meg nagymamámat, amely azóta is a fátyol elválaszthatatlan tartozéka:
 
„E koszorú és fátyol avat majd asszonnyá,
S férjed tesz majd Téged igazán boldoggá,
S ha örökké akarod érezni az ámort,
Ne add oda másnak e koszorút és fátyolt!”
                            (H. Dénesné Farkas Ilona menyasszonyi fátyla mellől 1933-ból)
 
Igazán megható látvány, amint nagymamám öreg, ráncos kezei végigsimítják a beszürkült, összeragadt tüll anyagot és kék szemében megjelenik a letűnt idő minden bája, játékossága és szépsége.
 
Nagyon megaragadt bennünk a szalon és a ruhapróba hangulata, Liza kedvessége és türelme, amellyel egy későbbi alkalommal anyukámnak is megmutatta a kiválasztott ruhát és fordított ránk pár percet, hogy hasznos tanácsokkal lelásson vagy egyszerűen csak figyelt ránk, amely igazán ritka jelenség manapság. Ami leginkább megkülönbözteti Önöket más szalonoktól az pontosan ez, hogy a kiszolgálás során adnak egy olyan többlet értéket (emberséget, odafigyelést…), amely más kölcsönzőkben csak elvétve tapasztaltam.
 
Mindezek alapján arra az elhatározásra jutottam, hogy megkérem Önöket, hogy amennyiben lehetőségük van arra, hogy ezt a régi szokást fenntartsák, ajándékozzák ezt a kis versikét a leendő menyasszonyok fátyla mellé, melyet a hiedelemtől függetlenül is megveszünk sokkal prózaibb okok miatt (nem lehet mosni, beszürkül és különben is…) 
Tisztelettel:      H.Gyöngyvér„
 
Természetesen teljesítjük a kérést, sőt így a világhálóra kerülve e versike további jókívánságokat tud juttatni mindazoknak, akik nem szalonunkban vásárolták fátylukat, valamint e szép hagyomány tovább tud létezni még ebben a gazdasági válsággal terhelt világunkban is.
Ha ez a levélke is felkeltette a figyelmét, tekintse meg fátyol és menyasszonyi kiegészítőinket: http://eliteszalon.hu/kollekciok/menyasszonyi_kiegeszitok