Mit tegyünk, ha az esküvő napján esik?

Először is ne essünk pánikba, de az elmúlt hétvégék tapasztalata azt mutatja, hogy az esküvő szervezésénél sokan nem veszik figyelembe, hogy az időjárás esősre, hidegre is fordulhat!
A legfontosabb dolog, hogy legyen a kedvezőtlen időjárásra is egy tervünk, amit ha muszáj elővehetünk a tarsolyból.
Az esküvői helyszín kiválasztásánál is már úgy kellene eljárnunk, hogy lehetőség szerint esős időre is tudjanak biztosítani fedett helyet esküvőnkre, sőt a helység alkalmi fűtése is megoldható legyen. Illetve át kell gondolni, hogy a csodálatos kerthelyiséggel rendelkező étterem esős, hideg időben milyen benti termekkel rendelkezik és azok tetszenek- e nekünk? Természetesen ugyanígy átgondolandó a helyszín, ha például 42 fok van, fontos hogy van-e légkondicionáló a teremben vagy sincs. Ilyen melegben senki sem kíván táncolni, még talán enni sem.
Az is fontos, hogy a nagyon romantikus nyitott lovas kocsi, vagy sportkocsi rendelésénél, megkérdezzük esős időre milyen alternatív járművet tudnak biztosítani.
Pár éve történt, hogy az ifjú pár motoros esküvőt tervezett, baráti körük is ebből a társaságból tevődött ki, aki szintén motorral érkeztek volna a helyszínre. A fránya időjárás közbeszólt. Egész nap áztatósan esett az eső, és más járművük nem volt. Hosszas telefonálás után végül egy távoli rokon rendelkezett egy kicsit nagyobb légterű, elegáns autóval, amelyet a menyasszonynak és vőlegénynek felajánlott használatra.
Nagyon szépek a természet lágy ölén készített fényképek is, de egy kiadós esőben, vagy utána már aligha tűnnek olyan szépeknek. Ilyenkor jó, ha a fotósnak van műterme is, ahol az egy életre szóló képeinket elkészíttethetjük. Lehet műteremben is csodálatos, természetes képeket felvenni! Gondoljunk csak a divatmagazinok címlapjaira, melyek többségét műteremben veszik fel!
A menyasszonyi ruhának sem tesz jót, ha a nedves, sáros földön húzzuk. Főleg, ha a fényképezés megelőzi a szertartást!
Érdemes az interneten is nézegetni az időjóslást. Pár nappal az esküvő előtt még van időnk fehér, nagyobb méretű ernyőket beszerezni!!
Mindenképp megnyugtató érzés, ha van a kedvezőtlen időre is egy ötletünk. Murfy szerint is, ha van esernyőnk, majdnem biztos, hogy nem fog esni.
Sőt, egy olasz mondás szerint az „esős” menyasszony lesz a házasságban szerencsés! Sposa bagnata, sposa fortunata!