Miért érdemes esküvőre kifejezetten menyasszonyi cipőt venni?

Sokakban felmerül a kérdés, hogy a menyasszonyi ruhához kell-e konkrétan esküvői menyasszonyi cipőt venni, mivel fehér cipő már olcsón, pár ezer forintért is kapható a cipőboltokban, és úgy sem látszik ki a ruha alól.
Azt kell mondanom, hogy ez így tévedés, mert a cipő orra az abroncsos alsószoknyás ruha alól is kilátszik, hiszen a ruhák megfelelő hossza körülbelül a földtől 5 cm-re végződik.

A kifejezetten menyasszonyi cipőnek szánt lábbeliket úgy készítették el, hogy azokat huzamosabb ideig, 6-8 órán keresztül fogja viselni az ara az esküvőn, s a menyasszonyi táncot is abban ropja.
A „valódi” menyasszonyi cipők ennek megfelelően vannak belülről is kidolgozva, hogy a fokozott viselésnek eleget tegyenek, és ne törjék fel viselőjének lábát.
Összegezve: érdemes jó, kényelmes, s úgymond kifejezetten menyasszonyi cipőt venni, melyet ilyen szemlélettel készítettek el.
 
Személyes tanácsom, hogy egy menyasszonyi cipőnek a ruha színével nem feltétlen kell pontosan megegyeznie, tónusbeli különbségek megengedettek a világosabb tónusok javára. Gondoljunk csak bele, hogy még az ugyanolyan színű cipő is sokkal sötétebbnek fog tűnni a szoknya alatt, mivel az árnyat vet rá. Ugyanígy nincs különösebb jelentősége a cipő talpának sem. Ami viszont fontos, hogy csakis olyan magas sarkú cipőt vállaljunk be, amiben garantáltan tudunk járni huzamosabb időn keresztül. Divatosak  a „balerina” cipők is, azonban főleg magas menyasszonyok részére ajánljuk. Gondoljunk arra is , hogy magas sarkú cipőben nőiesebbnek  tűnik a járásunk, tartásunk, de figyeljünk arra is, hogy a magas sarkú cipővel ne haladjuk meg a vőlegény magasságát.
 
Ehhez a témához különböző kérdések érkeztek:

Lehet-e elől nyitott cipőt, szandált választani az esküvőre?

Igen, de legyen ápolt a menyasszony lába is! Egyébként pedikűröshöz mindenképpen érdemes esküvő előtt elmenni.

 

Olyan menyasszonyi cipőt szeretnék választani, amelyet utána is tudok hordani!

Sajnos rossz hírem van, egy igazán jól sikerült lagzi után kevésbé használható cipő lesz a menyasszonyi cipőből. Különben is kizárólag fehér/csontszínű alkalmi kosztüm illetve ruha esetében helyénvaló a fehér/csontszínű cipő, főleg, ha a kiegészítők is ugyanolyan színűek. 

 

Vegyek-e két pár cipőt az esküvőre?

Nagyon jó gondolat. Hat, nyolc órát ugyanabban a cipőben eltölteni nem könnyű, azonban nem biztos, hogy egy esküvőre két új pár cipőt kell venni. A második, azaz váltócipő lehet egy már bejáratott, kényelmes cipő is!

Katona Gitta hajón